Egyéb

Regenerációs időablak a szülés után

A szülést követő 6 hétben egy igen intenzív regeneráció veszi kezdetét, amely akár egy évig is eltarthat. Kivételes időszak ez, amire érdemes nagyon odafigyelni.

A szülés óriási megterhelést ró a szervezetre, melynek során a teljes kismedencei izomzatot is érintő izomsérülések is kialakulhatnak. Szülés után tehát különösen fontos a kismedence regenerálódása, a hatékony gyógyulás érdekében pedig ezt a folyamatot a kismamának is célszerű támogatnia.

Regenerációs időablak a szülés után is

Időablaknak orvosi tekintetben azt az időszakaszt tekintjük, amikor valamilyen folyamat még fennáll. A terhesség utáni regenerációs időablak kifejezés tehát azt jelenti, hogy a szülés következtében kialakult sérülések utáni felépülési folyamatok még zajlanak a női szervezetben. Ez a folyamat rögtön a szülés után veszi kezdetét, majd a következő 6 hétben a legintenzívebb, és fél-egy éven keresztül folytatódik.

Ezen időszak alatt olyan kivételes biokémiai, kémiai és molekuláris biológiai folyamatok zajlanak aktívan az emberi szervezetben, amelyek a test regenerációját irányítják.

A méh például a terhesség folyamán hatalmas méretűvé növekszik, majd a szülést követően egy öklömnyi nagyságú szervvé vissza kell alakulnia. Ehhez nagyon sok kémiai, biokémiai folyamat szükségeltetik (pl. lebomlanak a kollagénok, az elasztinok átalakulnak, az izomsejt összehúzódik).

Kivételes időszak

Ez alatt a szűk időszak alatt tehát olyan kivételes regenerációs folyamatok zajlanak, amelyek többé nem térnek vissza egy nő életében, mert leállnak azok a mechanizmusok, amelyek a regenerációt irányítják. Emiatt aztán fontos megérteni a nőknek, hogyha a regeneráció nem megfelelő, annak sajnos hosszútávú következményei vannak.

Mit is jelent ez pontosan?

Ha egy kismama a szülést követően nem tesz semmit a regenerációjáért (pl. nem szed semmilyen vitamint, nem csinál kismedencei tornát), a szülés során keletkezett sérüléseinek a 60%-a egy év múlva akkor is meggyógyul. Ugyanakkor ezeknek a kismamáknak a jelentős részénél 1-3 évtized múlva kialakul majd valamilyen kismedencei diszfunkció (vizelet-székletinkontinencia, prolapszus vagy szexuális diszfunkció, hüvelylazaság érzése). Vagyis, ha nem volt megfelelő a szülést követő regeneráció, akkor elképzelhető, hogy ennek csak évtizedekkel később fogjuk a hatását érezni, ekkor azonban már nem is gondolunk arra, hogy ezek a tünetek esetleg a szüléssel állnak kapcsolatban.

Az, hogy ilyen sok idő telik el a tünetek jelentkezésig, annak az oka elsősorban abban keresendő, hogy öregszünk, az izmaink gyengülnek, roncsolódik a kötőszövetünk, és a korábbi izomsérüléseinket nem tudja már a kötőszövetes állomány és az izom tartani.

Vajon tisztában vannak-e ennek a regenerációs folyamatnak a jelentőségével a nők?

Sajnos a magyarországi tapasztalat az, hogy a szülést követően mindenki a kisbabával foglalkozik, az anyuka teljesen elhanyagolja az egészségét, és gyakran izolálódik is környezetétől, ami számtalan pszichés problémához is vezethet.

A helyzetet nehezítheti, hogy maga a kismama sem találkozik a 6-8 hetes kontrollig az orvosával. Ezért is figyelemre méltó az Amerikai Szülész Nőgyógyászati Társaság új kezdeményezése, amely úgy fókuszál a szülés utáni felépülési folyamatra, hogy – szimbolikus értelemben – a terhesség 4. trimeszterének tekinti. Így többek azt javasolja az orvosoknak, hogy ne várjanak az első találkozóval 6-8 hétig, hanem már a szülés követő 48-72 órán belül igyekezzenek felvenni a kapcsolatot valamilyen módon a kismamákkal, hogyha kérdés, probléma van, akkor azokra időben reagálhassanak. Az első személyes találkozó pedig 3 héten belül jó, ha megtörténik- szól az új javaslat.

Ennek a kapcsolattartásnak a regeneráció szempontjából is kiemelt szerepe lehet, hiszen a hatékony gyógyulás érdekében célszerű a regenerációs folyamat támogatását már közvetlenül a szülés után elkezdeni. A megfelelő regenerálódás javítja az életminőséget és számos későbbi nőgyógyászati problémát előz meg.

Forrás: babaszoba.hu

Lektor: Prof. Dr. Takács Péter

További bejegyzéseink ebben a témában:

A TV2 Magellán c. műsorában Dr. Takács Péter beszél a kismedencei izmok regenerációjáról. Megnézem

Szülés utáni regeneráció. Elolvasom

Prof. Dr. Takács Péter szülész-nőgyógyász a BABASZOBA vendége volt, a szülés utáni regeneráció témában válaszolt a nézők kérdéseire. Megnézem

Szülés utáni kellemetlenség: engem is utolérhet az inkontinencia? Elolvasom