A nőnaphoz kapcsolódó sorozatunkban most Bánki-Rozsnyó Kinga osztja meg velünk gondolatait arról, hogy mit jelent számára nőnek lenni.
Minden évben van egy nap, óriás felhajtás, azon az egy napon nők vagyunk végre. Kapunk virágot – jó esetben – elismerést, ránk irányul a reflektor. Egy nap. A többi napon nem is tudom, mik vagyunk? Nők nem lehetünk, hisz az csak egy napig tart. Akkor leírom. Hogy mennyi minden marad a többi napra…
Anyák vagyunk, feleségek, szeretők.
Konyhafőnökök, mosónők, akik mint tudjuk, korán halnak.
Életmanagerek, tervezők, harcosok, ápolónők.
És mélyen, legbelül kislányok, akik arról álmodnak, hogy hosszú hajuk lobog a szélben és valahol már úton van a királyfi.
Azokon az estéken, amikor egy átdolgozott nap után egy pillanatra csukott szemmel hátra dőlünk bizony kislányok vagyunk újra, fodros szoknyában szaladunk a fűben, maszatos arcunkat nap felé fordítva nevetünk és álmodunk a nőről, akivé majd válunk. Ez a kislány, ez a nevetés, ez a napsugár adja az erőt a nőnek hogy bármikor mindent újra kezdjen, hogy egy egész világot átöleljen, hogy tenger könnyet felszárítson, életet adjon. Én személy szerint nem hiszek az egy napos ünnepekben. Nincs egy napos szeretet, egy napos hála, és egy napos nő sincs.
Az a kislány minden nap, minden percében ott kopogtat a szívedben és emlékeztet arra, milyen érzés nőnek lenni.
Kellenek hozzá a férfiak. Kell a másik oldal, aki támogat, büszke rád, ha kell beveri a szöget, virágot hoz – nem csak azon az egy napon.
Jó, ha van valaki, aki néha eszünkbe juttatja, hogy jó dolog nőnek lenni. Hogy ne felejtsük el.
Mert nőnek lenni maga a csoda.
